Az ADF körlevele (Alliance Defending Freedom International a keresztyén jogászok jogvédő és tanácsadó szervezete)
A szólásszabadság alapvető emberi jog
Ezt minden fontosabb emberi jogi szerződésnek garantálnia kellene
Päivi Räsänent mégis azért, mert békésen kifejezte meggyőződését, a finn állami hatóságok „gyűlöletkeltés” miatt üldözik. A törvény teljes erejét bevetik ellene, hogy elnémítsák őt.
Päivi Räsänen pere, amely a 2022-ben történt teljes felmentése ellenére mégis immáron négy éve húzódik, másokat is elrettent, akik a jogi következményektől való félelmükben öncenzúrát alkalmaznak. Päivi fárasztó és költséges jogi küzdelme ismét azt bizonyítja, hogy maga az eljárás vált büntetéssé, és baljós figyelmeztetést jelent mindazoknak, akik nyíltan hangot adnak meggyőződésüknek. Ha ez történik az olyan választott vezetőkkel, mint Päivi, képzeljük el, milyen elnémító hatással lesz ránk, egyszerű emberekre.
A „gyűlöletbeszédre” vonatkozó törvények
Päivit „gyűlöletbeszéddel” vádolták meg, amiért nyilvánosan kifejtette a házasságról és az emberi szexualitásról vallott nézeteit előbb egy 2004-es brosúrában, majd egy 2019-es rádiós vita során és egy 2019-es tweetben, a Helsinki Pride kapcsán, amelyet egyháza vezetőségének címzett.
A „gyűlöletbeszéd” kifejezésnek nincs megfogható jogi meghatározása. A legtöbb meghatározási kísérlet homályos kifejezésekre és szubjektivitásra támaszkodik. Általában a hatóságok arra támaszkodnak, hogy a „gyűlöletbeszéd” azonosítása a hallgató számára szubjektíven gyűlöletkeltőnek érzékelt dolgokra épül. Gyakran kevéssé vagy egyáltalán nem foglalkoznak magának a beszédnek a tartalmával. Ezek a homályos „gyűlöletbeszédre” vonatkozó törvények ártanak a társadalmaknak, mert olyan nagymértékben támaszkodnak szubjektív és homályos fogalmakra (mint például az „inzultálás”, „lekicsinylés” vagy „sértés”), amelyek jogbizonytalanságot és sokkal több kárt okoznak, mint amennyi jót állítólagosan hozhatnának.
Egyes esetekben még azt a tényt sem fogadják el védekezésként, hogy az elhangzottak bizonyíthatóan igazak-e
Az online tevékenység különösen felkeltette a cenzorok figyelmét, amint azt Päivi esetében is láthattuk.
Az internetes óriások cenzorai, úgymint a Facebook, a Twitter, a Google és a Microsoft az Európai Bizottsággal karöltve, fokozódó aktivitással igyekeznek eltávolítani az online platformokról minden „gyűlöletbeszédet”, illetve amit annak vélnek. E jelentős cenzúra azt is eredményezi, hogy nagyon kevés betekintésünk van abba a döntési mechanizmusba, amelynek során megszületnek az egyes felhasználói tartalmak eltávolítására vonatkozó döntések, illetve az sem világos, hogyan lehet az ilyen döntések ellen fellebbezni.
Szólásszabadság nélkül a demokráciák és a diktatúrák közötti határvonal elmosódik
Ha valakit a „gyűlölet” bűntettével megbélyegeznek, annak óriási következményei lehetnek, még akkor is, ha felmentik. Ahelyett, hogy a szólásszabadságot védené, Finnország veszélyes precedenst teremt a keresztyénekkel és másokkal szembeni intoleranciára, főként azokkal szemben, akik az államilag elfogadott egyházakétól eltérő hitelveket vallanak.
Finnország nem felel meg a szabadságot és a jogállamiságot tiszteletben tartó ország hírnevének.
Annak ellenére, hogy Európában Finnországban a legkevesebb az egy főre jutó rendőrök száma – Finnország hatalmas állami forrásokat ölt a Päivi elleni büntetőeljárásba, miközben a rendőrség és az ügyészség képtelen a tényleges bűncselekmények kivizsgálására és üldözésére.
Amikor egy régóta elismert finn politikust, parlamenti képviselőt másodszor is bíróság elé állítanak, mert négy évvel ezelőtt egy tweetben megosztotta hitbeli meggyőződését, akkor nyilvánvaló, hogy a szólásszabadság megbecsülése Európában mélyponton van.
Az ellene folyó büntetőeljárást példaként használják arra, hogy másokat hallgatásra kényszerítsenek és ez rendkívül aggasztó a szólásszabadság szempontjából Európa-szerte.
Három hét múlva (2023. augusztus 31-én és szeptember 1-én), – egy már halasztott időpont után -, Päivi ismét bíróság elé áll a Helsinki Fellebbviteli Bíróságon. Az ADF kezdettől fogva felvállalta Päivi jogi védelmét, és továbbra is ezt fogjuk tenni.
Csatlakozzon hozzánk, hogy imádságban is támogassuk minél többen Päivi és a hozzá hasonló helyzetben lévők harcát!
Hálával és imádsággal, Paul Coleman