1. HITVALLÁSOK
REFORMÁCIÓÉRT!
Hitvalló nyilatkozat
„… szükségesnek tartottam buzdítóan írni, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szenteknek adatott. Mert belopódzott közétek néhány ember, akiknek már régóta meg van írva az ítélete.” (Júd 3-4).
Mi, alulírott kárpát-medencei magyar protestáns lelkipásztorok, gondnokok, presbiterek, gyülekezeti munkások és egyháztagok, a reformáció 500. esztendejében – Isten segítségét kérve – újra elkötelezzük magunkat Jézus Krisztus, illetve azon hit mellett, amit Isten a Szentírás 66 kanonikus könyvében kijelentett, és amit reformátor eleink hitvallásaikban (pl. Heidelbergi Káté, II. Helvét Hitvallás, Luther Kis- és Nagy Kátéja, Ágostai Hitvallás) szépen rendszerezve elénk adtak.
Meggyőződésünk, hogy ez az elköteleződés megújítása a Szentháromság egy örök Isten melletti döntésünknek, aki minket kegyelmesen kiválasztott, Fia vére által megváltott, igazzá nyilvánított, Szentlelkével megszentel, végül pedig üdvözít – szent neve dicsőségére.
Meggyőződésünk, hogy elköteleződésünkkel társai vagyunk azoknak, akik a történelem során a Szentírásnak ezekben a reformátori hitvallásokban kifejtett tartalmát igaznak tartották, hitték, illetve, ma is igaznak tartják és hiszik.
Meggyőződésünk, hogy ez a nyilatkozat nem a múltba való visszatérés, hanem a Biblia, Isten örök érvényű igéje, az örök evangélium melletti, jövőbe mutató kiállás: ugyanis a keresztyén hit tartalma nem változott meg az idők múlásával, mert „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid 13,7-9).
Meggyőződésünk, hogy az ismételt elköteleződésre elsősorban maga az Egyház Ura, Jézus Krisztus indít minket, aki Szentlelkével a Szentírást Isten ihletett Igéjévé tette, s ezzel számunkra tévedhetetlen, csalhatatlan és legfelsőbb tekintéllyé nyilvánította. Továbbá megerősítette szívünkben azt a tényt, hogy a nevezett hitvallások szépen rendszerezve és helyesen értelmezve tárják elénk a bibliai-apostoli és történelmi, Jézus-központú keresztyén hitet. Erre nézve pedig azt a parancsot kaptuk, hogy a Szentírás kijelentését, mint a legdrágább kincset, teljes odaadással higgyük, kövessük, őrizzük és képviseljük egyházunkban és a társadalomban.
Meggyőződésünk, hogy a legdrágább kincs – Isten Igéje, illetve Jézus Krisztus kizárólagos evangéliuma – bírálata, háttérbe szorítása, sőt elárulása és kiárusítása miatt egyházaink Isten ítélete alatt állnak, s ezért egyre tragikusabb hitbeli és erkölcsi állapotba kerülnek: Isten nem csúfoltatik meg! (Gal 6,7)
Meggyőződésünk, hogy a romlás, illetve az igazságos ítélet kiteljesedésének megállításában egyedül az Úr Jézus Krisztus segíthet, aki ma is biblikus értelemben vett reformációt munkál közöttünk. Ennek lényege a személyéhez, azaz a Szentírásban adott tévedhetetlen kinyilatkoztatásához – az abban megjelenő hittartalomhoz – bűnbánattal történő visszatérés az egyéni, a közösségi és az egyházi életben.
Meggyőződésünk, hogy elköteleződésünkből fakadóan egyértelmű nemet kell mondanunk mind arra a teológiai, etikai tanításra és gyakorlatra, ami egyházainkban ellentmondásban van a Bibliával és annak reformátori hitvallásainkban rendszerezve értelmezett tanításával, továbbá azokra az egyházkormányzati és politikai próbálkozásokra, amik az Úrhoz, a Bibliához és hitvallásainkhoz való kötődésünkben, az ige szerinti kegyességben és szolgálatban gátolnak.
Meggyőződésünk, hogy visszatérésünk az örök isteni normához nem történhet meg őszinte megalázkodás, szívbeli bűnbánat, a kegyelem hittel történő megragadása, a felismert hittani tévelygésektől és erkölcsi vétkektől való határozott elszakadás, valamint az írott Ige és annak hitvallásaink szerinti követésére történő odaszánás nélkül – számolva ezek esetleges következményével, a szenvedéssel is.
Ezért a nyilatkozat aláíróiként alázattal és bűnbánattal megvalljuk, hogy teológiai, erkölcsi, egyházszervezeti, liturgiai, missziói kérdésekben az Egyház Megváltó Urát, Jézus Krisztust, illetve a tévedhetetlen Szentírást sok tekintetben elhagytuk, és bocsánatát kérve, az evangélium ígéretében bízva, most ismét fejet hajtunk Jézus Krisztus, illetve az írott Ige megkérdőjelezhetetlen tekintélye előtt.
Istenünk segítségét kérve kötelezzük el magunkat a Biblia és reformátori hitvallásaink mellett az ige szerinti életre is. Vállaljuk, hogy a jövőben elmélyítjük egymással a testvéri kapcsolatot, és egymás mellett állva, hittársainkra figyelve, őket intve vagy bátorítva, támogatva, tőlük ezt elfogadva igyekszünk egyházainkban, környezetünkben a bibliai-reformátori igazságot – Istenünk dicsőségét mindenkor szemünk előtt tartva – szeretetben követni és képviselni.
A nyilatkozat aláíróiként kérjük mindazokat, akiket az Úr szív szerint hajlandóvá és késszé tesz erre, hogy csatlakozzanak a hitvalláshoz, és vállalják ők is a megújulás lehetőségét! (A nyilatkozat az oldal alján letölthető)
„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Rm 8,31)
Forrás: http://bibliaszovwp.dev.gedeon.hu/2017/09/20/hitvallo-nyilatkozat/
REFORMÁLÓ EGYETEMES HITVALLÁS
Egyszerű protestáns hitvallás a reformáció 500. évfordulója kapcsán
„Hisszük…”
A Szentháromság Isten
Hisszük, hogy egy Isten van, aki végtelenül hatalmas és jó, alkotója és fenntartója mindannak, ami látható és láthatatlan, világosságnak és életnek egyetlen forrása, akinek önmagában van élete, és örökké él dicsőséges fényben, mindenható szeretetben, három személyben – Atya, Fiú és Szentlélek (Mt 28,19; 2Kor 13–14) – azonos természetben, nagyságban és dicsőségben. Isten teremtő, fenntartó, ítélő és szabadító tettei azt tükrözik, hogy kicsoda Isten, akinek tökéletessége – szeretete, szentsége, tudása, bölcsessége, hatalma és igazsága – az üdvtörténetben jelent meg. Isten szabadon eltervezte a világ alapjainak megteremtése előtt, hogy kiválaszt és formál magának egy népet, aki az ő féltett tulajdona lesz (5Móz 7,6), és aki az ő dicsőségét fogja szolgálni (Ef 1,3–14).
A Szentírás
Hisszük, hogy Isten szólt és szól ma is a Szentírásban és azon keresztül, amely egyetlen, tiszta, tévedhetetlen és elegendő szabály- és mértékrendszer a keresztyén hitre, gondolkodásra és életgyakorlatra (sola scriptura). A Szentírás Isten által ihletett és világosságot adó Szó az ő szolgáinak, prófétáinak, apostolainak szavai által (Zsolt 119,105), kegyelmes önkijelentése Isten világosságának és az életnek, a kegyelem eszköze az ismeretekben és szentségben való növekedésre. A Biblia tanításának hiszünk, parancsolatainak engedelmeskedünk, ígéreteiben bízunk, és tiszteljük mindazt, amit kijelent (2Tim 3,16).
Az ember
Hisszük, hogy Isten jósága kiárad minden teremtményére, különös tekintettel az emberre, akit a saját képére és hasonlatosságára formált férfivá és nővé (1Móz 1,26–27), és ezért az összes férfit, nőt és gyermeket elidegeníthetetlen méltósággal (jogokkal) és teremtményi elhívással (felelősséggel) ajándékozta meg.
A bűneset
Hisszük, hogy az eredendően jónak teremtett világ és abban az ember megromlott a bűneset által, amely önmagát rosszra vivő választása volt az első emberpárnak; megakadályozták, hogy a Teremtő a teremtett világot a maga útján vezesse, megtörték Isten életet szolgáló törvényét (Róm 3,23). A törvényadónak való engedetlenség következményeként Ádám és Éva átkot vont magára, aminek eredménye a rend helyett zavar (Róm 8,20–21), a megbecsülés helyett kárhozat és az élet helyett halál mind önmaguknak mind leszármazottaiknak (Zsolt 51,5; Róm 5,12–20).
Jézus Krisztus
Hisszük, hogy Jézus Krisztus, Isten örökkévaló Fia emberré lett értünk és a mi megváltásunkért (Jn 3,17), ő az egyetlen Közbenjáró (solus Christus) Isten és ember között (1Tim 2,5), szűz Máriától született, Dávid Fia és Izrael házának szolgája (Róm 1,3; 15,8), egyetlen személy két természettel, valóságos Isten és valóságos ember. Teljesen emberi életet élt, belépett a bukott lét zavart és törött világába, de bűn nélkül maradt, és szavaival, tetteivel, magatartásával és szenvedésével megtestesítette azt, ahogyan Isten szabadon és szeretettel adja fényét (igazság) és az életet (megváltás).
Krisztus engesztelő műve
Hisszük, hogy Isten kegyelemmel fordul a méltatlanok felé, ezért kegyelmesen elfogadta az emberi bűn, romlottság, rossz cselekedetek elégtételeként tipologikusan az Izrael templomában bűnért bemutatott áldozatokat, azután egyszer és mindenkorra Jézus mindenkiért elegendő, egyetlen és tökéletes áldozatát, melyet a kereszten mutatott be (Róm 6,10; 1Pt 3,18) saját, emberi testének templomában. Helyettünk való halálában megmutatta Isten szeretetét, felmutatta Isten igazságosságát, elvette bűneinket, legyőzte a minket fogvatartó erőket, és megbékített bennünket Istennel (Ézs 53,4–6; 2Kor 5,21; Kol 2,14–15). A bűnbocsánat tökéletesen kegyelemből fakad (sola gratia) – nem pedig a saját érdemeinkből vagy tetteinkből –, a mi megtisztulásunk tökéletesen Jézus vére által történt – nem pedig a saját verítékünk vagy könnyeink által.
Az evangélium
Hisszük, hogy az evangélium az a jó hír, hogy a Szentháromság Isten kiárasztotta kegyelmét az Úr Jézus Krisztus élete, halála, feltámadása és mennybemenetele által, hogy minket megbékéltessen önmagával (Róm 5,1). Jézus tökéletes engedelmességben élt, mégis azt szenvedte el, amit a bűnösök érdemelnek, hogy a bűnösöknek ne kelljen az önmagukban való igazságért küzdeni, saját cselekedeteikre támaszkodni, hanem Jézusban bízva – mint akiben Isten ígéretei beteljesedtek – egyedül hit által igazulhatnak meg (sola fide), és így örököstársak lehetnek vele együtt. Krisztus meghalt a bűnösök helyett, magára véve a bűn zsoldját (Róm 6,23). Ezért aki rábízza magát, vele együtt meghal a bűn hatalmának, a bűn büntetésének és végül a bűn cselekvésének is. Krisztus a megújított és helyreállított új teremtés elsőszülöttjeként támadt fel, így akiket a Lélek hit által egyesít vele, ugyanúgy feltámadnak, és benne új emberré lesznek (Ef 2,15). Istenképűségben megújulva képesek rá, hogy ő éljen bennük. A Krisztussal egységben, benne, aki az üdvösség egyetlen alapja életre támasztva, a bűnösök megbékéltettek Istennel mint az ígéret megigazított, elfogadott, megszentelt és végül megdicsőített gyermekei.
A Szentlélek személye és munkája
Hisszük, hogy a Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, Istennek láthatatlan, mégis aktív személyes jelenléte a világban, aki a hívőket egyesíti Krisztussal, megigazítja, és új teremtményekké formálja őket (Tit 3,5),akiknek szíve ezentúl Isten országának világossága és élete felé hajlik, a földön pedig a békességre és igazságra törekszik. A Lélek lakozást vesz azokban, akiket Krisztussal együtt megelevenít, hit által Krisztus testéhez kapcsolja őket, és Krisztus képéhez teszi hasonlóvá őket, hogy őt dicsőítsék, ahogyan növekszenek ismeretben, bölcsességben, szeretetben a szentségben való nagykorúság felé Krisztus tökéletességének a mértéke szerint (Ef 4,13). A Lélek az igazság világossága, a szeretet tüze, aki szentté formálja Isten népét indítva őket a bűnbánatra és hitre, megkülönbözteti az ajándékaikat, vezeti a tanúságtételüket és támogatja, megerősíti a tanítványságukat.
Az egyház
Hisszük, hogy az egy, szent, egyetemes és apostoli egyház Isten új közössége, az új teremtés első gyümölcse, az idők során megszabadítottak teljes közössége, amelynek Krisztus az Ura és a feje. Az egyház szilárd alapja az az igazság, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia (Mt 16,16–18; 1Kor 3,11). A helyi egyház Isten országának egyszerre képviselete és példázata mint olyan földi hely, ahol az ő akaratát cselekszik, ahol ő most is jelen van látható módon, ha ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében; ahol hirdetik és terjesztik az evangéliumot szavakkal és a szeretet cselekedeteivel, és engedelmeskednek az Úr azon parancsának, hogy a tanítványokat megkereszteljék (Mt 28,19), és az úrvacsorát kiszolgálják (Lk 22,19).
Keresztség és úrvacsora
Hisszük, hogy a két szentség, a keresztség és az úrvacsora – amelyeket közülünk némelyek sákramentumnak neveznek – a Lélek által az Igéhez kötődik, és látható szavakban jelenti ki az evangélium ígéretét, tehát az Igével találkozik az, aki a szentségben részesül. A keresztség és az úrvacsora Krisztust és az életet közvetíti a hívőknek, és megerősíti őket abban a bizonyosságban, hogy Krisztus – aki Isten ajándéka Isten népe számára – valóban „értünk és a mi üdvösségünkért” van, és táplálja őket a hitben. A keresztség és az úrvacsora fizikai fókuszpontjai a reformáció kulcsfontosságú tanításának: Isten ajándékai (sola gratia) és a hit, amely megragadja az ígéreteket (sola fide). A keresztség és az úrvacsora kézzel fogható kifejezései az evangéliumnak, hiszen élő módon jelenítik meg azt, ahogyan mi meghalunk, feltámadunk, és Jézus testébe beoltódunk (1Kor 10,16–17), mindez hűen mutatja fel Krisztust és a kereszten bevégzett váltságot. A keresztség és az úrvacsora erősíti a hívőket úgy, hogy láthatóan kijelenti és megpecsételi a bűnbocsánat ígéretét, az Istennel való communio-t, és az egymással való közösséget Krisztus békességet teremtő vére által (1Kor 11,26; Kol 1,20).
Szent élet
Hisszük, hogy keresztségben és úrvacsorában részesülve, imádsággal, igeszolgálaton vagy más gyülekezeti alkalmakon való részvétellel új teremtéssé, Isten népévé formáltatunk, szent nemzetté (1Pt 2,9–10), akik arra hívattunk el, hogy felöltözzük Krisztust a bennünk lakozó Szentlélek által. Ez pedig a Lélek megelevenítő hatalma által lehetséges, hogy tanítványként Krisztus követőiként éljünk: egyénenként és közösségben, királyi papságként hirdessük csodálatos tetteit. Odaszánjuk a testünket Istennek tetsző, lelki áldozatul és a világban való önfeláldozó szolgálatra a szeretet cselekedetei által: a szegényeken való könyörületességben, igazságot és szabadulást hirdetve a foglyoknak; mindenkor, mindenhol, mindenkinek bizonyságot téve Jézus Krisztusról, aki az út az igazság és az élet.
Végső dolgok
Hisszük, hogy amikor Isten elérkezettnek látja az időt, a testben feltámadt és mennybe ment Krisztus látható módon visszatér, hogy tökéletesen bevégezze Isten akaratát a teremtett világban a halálon és az ördögön vett győzelemmel (1Kor 15,26). Meg fogja ítélni a világot; akik hitetlenségben maradtak, a tőle való örök elvettetésre ítéli, ahol nincs élet és világosság. Az ő népét pedig menyasszonyként hívja a Bárány menyegzőjének vacsorájára (Jel 19,7–9), nyugalmat ad a nyugtalan szíveknek, és életet a megdicsőült testeknek (1Kor 15,42–44; Fil 3,21),ők pedig örvendeznek az Úrral való közösségnek, és vigadoznak az új mennyen és új földön (Jel 21,1–2). Ott együtt fognak uralkodni vele (2Tim 2,12; Jel 22,5),és színről színre látják őt (1Kor 13,12; Jel 22,4) örökké való imádásban, szeretetben, dicsőségben.
Soli Deo Gloria!
Düsseldorfi Nyilatkozat a korszellemmel szemben (1967)
Az 1967-es Düsseldorfi Nyilatkozatot hitvalló német evangélikus teológusok fogalmazták meg útmutatásképpen, elsősorban a Német Evangélikus Egyház tagjai, hívei számára bizonyos, egyre inkább teret nyerő liberális teológiai tendenciákkal szemben.
“Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége, kitől remegjek?” (Zsolt 27,1)
A reformációra való emlékezésünk 450. évfordulóján arra köteleztük magunkat, hogy a gyülekezeteket a teológia szavával megszólítsuk és hogy az egyházban tapasztalható zavaradottságban egyértelmű útmutatást adjunk.
Régóta azt tapasztaljuk, hogy az evangéliumi tanítás és igehirdetés alapját egyre inkább veszélyeztetik bizonyos teológiai nézetek, amelyek mind az Írással, mind a hitvallási iratokkal ellentétesek. Ezért nem szabad hallgatnunk.
Az alábbi magyarázat Krisztus megvallásának lényegére korlátozódik. A hit döntéséről van szó. Ezen áll vagy bukik az egyház léte.
AZ ÚR AZ ÉN VILÁGOSSÁGOM
1. “Senki sem mondhatja, hogy Jézus Úr, hanem csak a Szentlélek által.” (1Kor 12,3)
“A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok neki, nem képes megérteni sem, mivel azt lelki módon kell megítélni.” (1Kor 2,14)
Megvalljuk az evangéliumot, mely szerint a Szentlélek Úr Isten az, aki lehetővé teszi számunkra, hogy higgyünk a Szentírás tanúságtételének és hogy Jézusban felismerjük az Isten Fiát.
Muszáj ezért elvetnünk azt a tévtanítást, mely szerint a tudományos kutatás a Szentlélek eme kegyelme nélkül képes a Szentírással kapcsolatban felismerni és elismerni, hogy az Isten igéje és a történelemben végbement isteni kinyilatkoztatás dokumentuma.
2. Jézus Krisztus mondja: “aki látott engem, látja az Atyát.” (a Jn 14,9-ből)
Jézus Krisztus mondja: “Az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú kijelenti.” (a Mt 11,27-ből)
Megvalljuk az evangéliumot, hogy Isten örökkévaló fia a történelmi Názáreti Jézusban emberré lett, de úgy, hogy közben Isten maradt.
Megvalljuk az evangéliumot, hogy Isten Fia számunkra úgy jelentette ki az Ő atyját, mint a mi teremtőnket és a mi atyánkat.
Ezért el kell vetnünk azt a hamis tanítást, hogy Jézus pusztán csak ember volt, és hogy az Isten Fiába vetett hit nélkül tudhatnánk, hogy kicsoda Isten és hogy enélkül vele közösségben lehetnénk.
AZ ÚR AZ ÉN ÜDVÖSSÉGEM
3. “Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen!” (Ézs 53,5)
Jézus Krisztus mondja: “Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45)
Megvalljuk az evangéliumot, hogy Jézus Krisztus a kereszten helyettünk – és az egész világ helyett – minden bűn büntetését elszenvedte, és ezzel minden adósságunkat kifizette.
Muszáj ezért azt a hamis tanítást elvetni, hogy Jézus értünk való áldozata nem volt tudatos, hogy Jézus Krisztus valóságos áldozati halála nem feltétlenül szükséges Istennek a világgal való megbéküléséhez. Azt is ki kell jelentenünk, hogy az engesztelésre nem tekinthetünk úgy, mintha az az üdvösség üzenetének csak időhöz kötött formája lenne.
4. “Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje!” (1Kor 15,20)
“valóban feltámadt az Úr” (Lk 24,34-ből)
Megvalljuk az evangéliumot, hogy Isten a kereszten halált szenvedett Jézust testileg feltámasztotta a hallottaiból és Úrrá téve megdicsőítette.
Ezért el kell utasítani azt a hamis tanítást, miszerint Jézus teste elbomlott, csak szellemi értelemben támadt fel és hogy pusztán csak igéjében, személytelenül él tovább.
El kell vetnünk azt a tévtant is, hogy a húsvéti események szemtanúi üzenetüket pusztán csak misztikusan kiszínezett legendákba csomagolták, vagy hogy ne lett volna szándékuk a feltámadt megjelenéseiről – mint a hit alapját és feltételét képező eseményekről – a valóságnak megfelelően hírt adni.
El kell vetnünk a hamis tant, hogy Jézushoz nem lehet imádkozni.
El kell vetnünk azt a hamis tant is, hogy lehetséges a megfeszített Jézust anélkül követni, hogy kötődnék feltámadt személyéhez.
5. “Elfordultatok a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.” (1 Thessz 1,9 és 10)
“De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.” (2Pt 3,13)
Megvalljuk, hogy a feltámadt Jézus Krisztus, mint mindenek ura és bírája a hívők és a hitetlenek előtt ki fogja magát jelenteni, és a világot az új teremtésben tökéletessé fogja formálni.
Ezért el kell utasítanunk azt a hamis tanítást, hogy értelmetlen Jézus Krisztus eljövetelére várnunk és hogy csak ez a mostani világ valóságos.
ÉLETEMNEK EREJE AZ ÚR
6. Jézus Krisztus mondja: “tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek!” (Mt 28,20)
“Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)
Megvalljuk az evangéliumot, hogy Jézus Krisztus az Övéinek a bűnbocsánat és a Lélekben való megújulás által újra és újra bátorságot ajándékoz az Ő követésére, és erőt ad nekik ahhoz, hogy engedelmeskedjenek az Ő parancsainak.
Ezért el kell vetnünk azt a tévtanítás, hogy jogunk van Isten parancsait a korszellem ízlése, vagy éppen egy új, állítólagos tudományos felismerés alapján módosítani, és így az életünkhöz/cselekvésünkhöz szükséges irányelveket magunknak kitalálni.
KITŐL REMEGJEK?
7. Jézus Krisztus mondja: “Menjetek el! Íme, elküldelek titeket” (Luk 10,3)
“Isten háza, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.” (1Tim 3,15)
Megvalljuk, hogy Jézus Krisztus azt a megbízást adta egyházának, hogy Isten hatalmas tetteit – emberektől való félelem nélkül – hirdesse. E tanúságtétel által az elveszett emberiség most és mindörökké megmenekül.
Az egyházi szolgálat félreértelmezésének tartjuk, ha a gyülekezetet egymásnak ellentmondó teológiai nézetek / vélemények kísérleti terepévé tesszük, és ha az ilyen jellegű sokrétűségre úgy tekintünk, mint ami a gyülekezetet gazdagítja és szabadságát gyarapítja.
Az egyház igehirdetése hiteltelenné válik, ha az egyházvezetés olyan embereket helyez igehirdetői szerepkörbe, akik az érvényes hitvallások szerinti evangéliumot nem érzik magukénak és a hitvallásokról csak fenntartásokkal mernek a gyülekezet előtt beszélni.
“Tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, a ki ígéretet tett.” (Zsid 10,23)
Forrás: http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/01/02/dusseldorfi-nyilatkozat-a-korszellemmel-szemben-1967/
A Nashville-i nyilatkozat
„Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk!” – Zsolt 100,3
1. cikkely
MEGVALLJUK, hogy a házasságot Isten egy férfi és egy nő szövetségi, nemi, gyümölcsöző és élethosszig tartó egységeként tervezte, mint férj és feleség számára, aminek célja, hogy kiábrázolja Krisztus és az ő menyasszonya, az egyház közötti szövetségi szeretetet.
TAGADJUK, hogy Isten a házasságot homoszexuális, poligám, vagy „többszerelmű” kapcsolatként tervezte. Azt is TAGADJUK, hogy a házasság csupán emberi szerződés, és nem egy Isten előtt megkötött szövetség.
2. cikkely
MEGVALLJUK, hogy Isten minden embernek kinyilatkoztatja akaratát a házasságon kívüli tiszta életre és a házasságon belüli hűségre vonatkozóan.
TAGADJUK, hogy akármilyen szeretet, vágy vagy kötődés bármikor is igazolhatná akár a házasság előtti, vagy a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot, valamint azt is, hogy igazolhatna bármilyen szexuális erkölcstelenséget.
3. cikkely
MEGVALLJUK, hogy Isten Ádámot és Évát, az első emberi lényeket saját képére, Isten előtti egyenlő személyekként, külön férfinak és nőnek teremtette.
TAGADJUK, hogy a férfiak és a nők közötti, isteni teremtettségükből fakadó különbség azt jelentené, hogy értékükben és méltóságukban különböznének.
4. cikkely
MEGVALLJUK, hogy a férfiak és nők közötti, Isten által rendelt különbségek Isten eredeti teremtési tervét tükrözik, és az ember javát és kiteljesedését szolgálják.
TAGADJUK, hogy ezek a különbségek a bűnbeesés, vagy egy olyan tragikus esemény következményei volnának, amely helyreállítást igényel.
5. cikkely
MEGVALLJUK, hogy a nők és a férfiak közötti különbségekből fakadó reprodukciós struktúrák szerves részét képezik Isten azon tervének, hogy férfiként és nőként tekinthetünk magunkra.
TAGADJUK, hogy fizikai elváltozások vagy pszichológiai körülmények érvénytelenítenék az Isten által létrehozott kapcsolatot a biológiai nem, és a férfi vagy női önmeghatározás között.
6. cikkely
MEGVALLJUK, hogy azok, akik a nemi fejlődést akadályozó fizikai rendellenességgel teremtettek Isten képére, méltóságukban és értékükben nem különböznek Isten többi képmásától. Jézus Urunk így beszél róluk: „Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik anyjuk méhétől így születtek.” Mint ahogy mások is, ők is örömmel meghívást kapnak Jézus Krisztus követésére, és amennyiben ismert, biológiai nemük szerint kell élniük.
TAGADJUK, hogy ha egy személy biológiai neme bizonytalan, akkor képtelen lenne gyümölcsöző életet élni Krisztusban való örömteli engedelmességgel.
7. cikkely
MEGVALLJUK, hogy férfiként és nőként való önmeghatározásunknak Istennek a teremtettségben és a megváltásban megnyilvánuló szent céljait kell szolgálnia, ahogy azt a Szentírásban is kinyilatkoztatta.
TAGADJUK, hogy a homoszexuális vagy transznemű önmeghatározás összhangban állna Istennek a teremtettségben és a megváltásban kinyilatkoztatott szent céljaival.
8. cikkely
MEGVALLJUK, hogy azok az emberek, akik vonzalmat éreznek saját nemük tagjai iránt, ugyanúgy gazdag, gyümölcsöző, Istennek tetsző életet élhetnek a Jézus Krisztusba vetett hitük által, amennyiben – ahogy minden keresztyén, – tisztaságban élik az életüket.
TAGADJUK, hogy az azonos nem iránt érzett szexuális vonzalom Isten eredeti teremtésének természetes része lenne, de azt is, hogy ez a vonzalom bárkit is elszakíthatna az evangélium reményétől.
9. cikkely
MEGVALLJUK, hogy a bűn torzítja a szexuális vágyakat azáltal, hogy elvonja azt a házasság szövetségéből a szexuális erkölcstelenség felé. Ez a torzulás egyaránt vonatkozik heteroszexuális és homoszexuális erkölcstelenségre is.
TAGADJUK, hogy a szexuális erkölcstelenségre irányuló tartós vágy igazolná az erkölcstelen szexuális viselkedést.
10. cikkely
MEGVALLJUK, hogy bűnös dolog a homoszexuális erkölcstelenséget vagy a transzgender jelenséget jóvá hagyni, és hogy egy ilyesfajta jóváhagyás a keresztyén hűségtől és tanúságtételtől való lényegi eltérést eredményez.
TAGADJUK, hogy a homoszexuális vagy transzgender erkölcstelenség olyan erkölcsileg semleges téma, amely felől hívő keresztyének tetszés szerint dönthetnének, hogy elfogadják azt, vagy helytelenítik.
11. cikkely
MEGVALLJUK, hogy a mi feladatunk az igazságot szeretetben közölni minden időben, akkor is, mikor egymásról, mint férfiakról és nőkről beszélünk.
TAGADUNK minden olyasfajta kötelezettséget, amely során méltatlanul beszélünk Isten tervéről a férfit és a nőt illetően, akik Isten képmásainak a hordozói.
12. cikkely
MEGVALLJUK, hogy Isten Krisztusban való kegyelme könyörületes bocsánatot és átformáló erőt is nyújt, és hogy ez a megbocsátás és erő teszi képessé Jézus követőjét, hogy megöldökölje bűnös vágyait, és Istenhez méltó módon éljen.
TAGADJUK, hogy Isten Krisztusban való kegyelme elégtelen lenne bármilyen szexuális bűn megbocsájtására, vagy hogy ne adhatna erőt minden szexuális bűnbe keveredett hívőnek ahhoz, hogy szent életet folytasson.
13. cikkely
MEGVALLJUK, hogy Istennek Krisztusban való kegyelme elegendő a bűnösöknek arra, hogy elhagyják transznemű önmeghatározásukat, és isteni türelemmel képesek legyenek elfogadni az Isten által rendelt kapcsolatot az adott személy biológiai neme, és férfiként vagy nőként való önmeghatározása között.
TAGADJUK, hogy Isten Krisztusban való kegyelme szentesíthetne olyan önképet, amely nem felel meg Isten kinyilatkoztatott akaratának.
14. cikkely
MEGVALLJUK, hogy Jézus Krisztus a bűnösök megmentéséért jött a világba, ezért Krisztus halála és feltámadása bocsánatot ad minden bűnre és örök életet jelent mindenki számára, aki megbánja bűneit és Krisztusban úgy bízik, mint aki egyedüli Megváltó, Úr, és a legnagyobb kincs.
TAGADJUK, hogy Isten karja túl rövid lenne ahhoz, hogy mindenkit megmentsen, vagy hogy lenne olyan bűnös, akit ne tudna elérni.
Bibliai hivatkozások
1Móz 1,26–28; 2,15–25; 3,1–24; 2Móz 20,14.17; 3Móz 18,22; 20,13; 5Móz 5,18.21; 22,5; Bír 19,22; 2Sám 11,1–12,15; Jób 31,1; Zsolt 51,1–19; Péld 5,1–23; 6,20–35; 7,1–27; Ézs 59,1; Mal 2,14; Mt 5,27–30; 19,4–6; 8–9.12; ApCsel 15,20.29; Róm 1,26–27.32; 1Kor 6,9–11.18–20; 7,1–7; 2Kor 5,17; Gal 5,24; Ef 4,15.20–24; 5,31–32; Kol 3,5; 1Thessz 4,3–8; 1Tim 1,9–10.15; 2Tim 2,22; Tit 2,11–12; Zsid 13,4; Jak 1,14–15; 1Pt 2,11; Júd 7
Forrás: http://www.evangelikalcsoport.hu/2017/09/10/a-nashville-i-nyilatkozat/
2. HITVALLÓ KÖZÖSSÉGEK, FÓRUMOK
Evangelikál csoport – protestáns ortodoxia
Az Evangelikál Csoport sokféle felekezeti hátterű protestáns teológusok, keresztyén hívők közössége, akik az evangelikalizmus és a protestáns ortodoxia közös alapjára építve tanulmányozzák és hirdetik a biblikus keresztyén tanításokat. Jól összeállított is gyakran frissített honlapjukon színvonalas írásokat, interjúkat, hitvallásokat lehet találni. Az általuk szervezett teológusok párbeszédben című konferencia sorozat videó felvételeit is meg lehet nézni.
Forrás: http://www.evangelikalcsoport.hu/
A Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye
Az egyházmegye közgyűlése a Szentírás tekintélyére alapozva nyilatkozatot fogadott el a homoszexualitással kapcsolatban: “Az északi és nyugati evangélikus egyházak egymás után adtak ki nyilatkozatot arról, hogy az azonos nemű párok megáldásával és az ilyen életközösségben élők szolgálatba állításával egyetértenek. Ezek a hírek akár az egyházi sajtónkban is biblikus reflexiók nélkül jelennek meg, és megzavarhatnak sokakat egyházunkban… Ezért fontosnak tartjuk, hogy határozott szeretetteljes, biblikus állásfoglalást fogalmazzunk meg.”
A nyilatkozat teljes szövege itt olvasható: https://hajduszabolcsiegyhazmegye.lutheran.hu/nyilatkozat/
