Úton az eretnek egyház felé?

Alcím: A württembergi tartományi egyház lehetővé teszi az azonosneműek partneri kapcsolatának nyilvános megáldását

Auf dem Weg in eine häretische Kirche? – Württembergische Landeskirche ermöglicht öffenttliche Segnung gleichgeschechtlicher Partnerschaften. – Ezzel a címmel jelent meg egy cikk a német hitvalló mozgalom InformationsBrief folyóiratának 2019. júniusi (Nr. 316) számában, a 22-23. oldalakon.

Az állandó csöpögés lyukat váj a kőben.¹ (Ezzel a mondattal kezdődik a cikk.)

Az érdekelt [egyházi] oldal többször megpróbálta, hogy keresztülvigye a Württembergi Tartományi Egyházban is a homoszexuális párkapcsolat [nyilvános] megáldásának elfogadását. És most úgy alakult – ahogyan tartani lehetett ettől -, hogy ez sikerült is. Így a Württembergi Tartományi Egyház is besorolt Németországban a tartományi egyházak fő sodrába és felkínálja a megáldó istentiszteletet az azonosnemű párkapcsolatok számára. Hogy ennél a [zsinati] határozatnál, amelyhez kétharmados többségre volt szükség, az „Élő gyülekezet” nevű evangelikál csoportosulás² zsinati tagjai is megszavazták a Szentírással és a keresztyénség konszenzusával ellentétes áldó cselekményt, okozhat ugyan csalódást, de már igazán nem lepődhetünk meg ezen. A csoportosulás tagjai ezzel azt a látszatot keltették, hogy így a rosszabbnak gátat vetnek, és megakadályoznak istentiszteleti vadhajtást, valamint megőrzik a tartományi egyház egységét, amelyben végső soron éppen az igazság nem marad meg, hanem lerontatik. Lehet felhozni ez ellen egy sor érvet és már hoztak is, olyanokat, mint hogy ez ellene mond a bibliai tényeknek, elszakad a nyugati tradícióktól és eklatáns módon ellene van a teremtési rendnek. Az ezekre történő utalások helyénvalók és fontosak. Mégsem kell ezeket ismételten és egyenként megnevezni. Sokkal inkább csupán az ekkléziológiai és egyetemes egyházi szempontot kell figyelembe venni.

Hogy fel tudjuk mérni, mekkora jelentősége van egy ilyen határozatnak erre a két [imént említett] szempontra nézve, célszerű megszólaltatni ebben a kellemetlen témában a közelmúlt keresztyénségének egyik fontos személyiségét, Wolfhart Pannenberget,³ aki hosszú ideig a rendszeres teológia professzora volt Münchenben, és ebben a minőségében világviszonylatban, és a felekezeti határokon átívelően is tisztelt és figyelembe vett szakember volt. Ezt írta:

»A Szentírás bizonyságának összességében … a gyakorolt homoszexualitás kivétel nélkül olyan magatartásmódok közé tartozik, amelyekben nagyon eklatáns módon jut kifejezésre az ember elfordulása Istentől. … Ezen a ponton határvonal húzódik annál a keresztyén egyháznál, amely az Írás tekintélyéhez kötöttnek tudja magát. Aki arra próbálja rávenni az egyházat, hogy tanításának normáit ebben a kérdésben megváltoztassa, annak tudnia kell, hogy ezzel az egyház szakadását szorgalmazza. Mert egy olyan egyház, amely hagyja magát arra rávenni, hogy a homoszexuális cselekményeket már ne úgy kezelje, mint a bibliai normáktól való elhajlást és a homoszexuális életközösségeket úgy ismerje el, mint a személyes szeretetkapcsolat egy formáját a házasság mellett, az ilyen egyház már nem áll az Írás talaján, hanem szembehelyezkedik annak egyértelmű bizonyságával. Egy olyan egyház, amely ezt a lépést megteszi, megszűnt evangélikus egyház lenni a lutheri reformáció követésében.«⁴

A keresztyénség összegyházi, egyetemes konszenzusának elhagyása közel visz ahhoz, hogy egy egyház rálépjen az eretnek egyház, ill. szekta útjára. Egyetemes fejlődés – amire mindig sandítanak – így sosem lesz elérhető.

2019. júl. 17.

Göllner Pál szövegét a november 6-i összejövetelen Garádi Péter olvasta fel.