Hitvallások

család

Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!« (1Móz 1,27–29). A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a karácsonyra készülve, illetve a hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát. Budapest, 2021. december 9. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Magyarországi Református Egyház Magyarországi Evangélikus Egyház Magyarországi Baptista Egyház Magyar Pünkösdi Egyház Magyarországi Metodista Egyház Budai Szerb Ortodox Egyházmegye Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus Magyarországi…

Bővebben

evangélikus templom

Az Északi Evangélikus Egyházkerület Elnöksége – közgyűlésének többségi támogatásával – az alábbi nyilatkozatot teszi közzé A szexualitás a teremtő Isten ajándéka. Ezen keresztül Isten az embernek sok örömöt kínál és az emberi élet továbbplántálását biztosítja. Ezért a házasság Istennek az az életrendje, amely semmi más együttélési formához sem hasonlítható. Az emberiség életében évezredek óta rejtett vagy nyílt formában meglévő azonos neműek kapcsolatát a Biblia bűnnek nevezi, az orvostudomány egyes képviselői betegségnek tekintik, más szakemberek pedig öröklött hajlamnak. Evangélikus Egyházunknak az irgalmasság- elkötelezettségével és a jézusi segítőkészség szeretetével kell közelednie ezen helyzetben élő testvéreinkhez. Jézus szabadító ereje arra biztat, hogy a heteroszexualitás ajándékát fogadják el, egyházunk ugyanakkor nem bélyegzi meg őket, mint ahogy más problémákkal küzdő embertársunkat sem. Elítélünk viszont minden olyan cselekedetet, amely ezt a hajlamot másokban felszínre hozza, terjeszti és erősíteni igyekszik. Különösen a fiatalkorúak esetében tartjuk szükségesnek, a megelőzés és a védelem kérdését. Fentiekből következően Evangélikus Egyházunk egyneműek…

Bővebben

Nyíregyháza, evangélikus templom

A Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye Közgyűlése 15/2019 (04.26.) határozata alapján az alábbi nyilatkozatot teszi közzé a homoszexualitásról „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!” (1Móz 1,27-28a) Az északi és nyugati evangélikus egyházak egymás után adtak ki nyilatkozatot arról, hogy az azonos nemű párok megáldásával és az ilyen életközösségben élők szolgálatba állításával egyetértenek. Ezek a hírek akár az egyházi sajtónkban is biblikus reflexiók nélkül jelennek meg, és megzavarhatnak sokakat egyházunkban. A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének Elnöksége és Közgyűlése 2000. december 3-án ugyan tett állásfoglalást (Evangélikus Élet, 2000 /65. évfolyam, 1-52. szám/) és Magyarország Alaptörvénye is elfogadja a fent idézett teremtettségi rendet: „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.…

Bővebben

homoszexuális házasság

Az Evangélikus Missziói Központ, a homoszexuális életformával kapcsolatos állásfoglalása. Elismerjük, hogy keresztyénként és egyházakként sok esetben mi sem megfelelően viszonyulunk a homoszexuálisok felé. Életvitelük miatt sokszor a homoszexuális embereket is elutasítjuk, segítség és a szeretetteljes melléjük állás helyett tabuként kezeljük, megjegyzéseinkkel akár akaratunkon kívül is megbélyegezzük, kirekesztjük őket. Sokan – tudatlanságból – figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a homoszexuálisok többsége részben körülményeinek áldozataként (szocializáció) vált ilyen hajlamúvá. Isten ellenzi a hátrányos megkülönböztetést, ezek ellen küzdenünk kell, de a homoszexuális együttélést nem fogadhatjuk el a heteroszexuális házasság legitim alternativájaként. Ugyanez a házasságon kívüli heteroszexuális kapcsolatokra is igaz. A bűn egész emberi természetünket megrontotta és eltorzította. Ez alól szexualitásunk sem kivétel. Az elutasító hozzállásra való ellenreakció megpróbálja a homoszexualitást normális életmódnak láttatni. Hisszük, hogy ugyanaz az evangélium, amely a mi életünket átformálta, bárkit megváltoztathat. A szexualitás helye az Isten által szerzett heteroszexuális házasságban van. A Biblia erre vonatkozóan nem mutat…

Bővebben

Tanzániai evangélikus lelkészek

A Tanzániai Evangélikus Egyház nyilatkozata az azonos neműek házasságára vonatkozóan – 2010. január 1. Bevezetés 1.1 A Tanzániai Evangélikus Egyház (Evangelical Lutheran Church in Tanzania, továbbiakban ELCT) hálás Istennek, hogy az Ő mérhetetlen bölcsességében, és fia, Jézus Krisztus által minden benne hívő egyazon test része és ugyanazon asztal közössége. Ilyen módon hatékonyan dolgozhatunk együtt az Isten által reánk bízott munkán. 1.2 Ugyanazon test részeként sokféle módon dolgozhattunk együtt jelentős és jelentéktelen ügyekben. Mindezen időkben Isten kegyelméből voltunk képesek az együtt maradásra, illetve azon meggyőződésünk által, mely szerint Isten egyháza egy, szent, egyetemes és apostoli, ahol az istentiszteletek alkalmával egyazon hitvallást ismételjük el mindnyájan. Ennek eredményeként bármilyen tevékenység bármelyik egyházban, amely eltér a normálistól és összeférhetetlen az Isten egyháza által évszázadok alatt kapott és megerősített állásponttal és tanításokkal, magától értetődően megrázkódtatást eredményez, és különféle válaszreakciókat vált ki világszerte a többi egyházból. 1.3 Ilyen abnormalitásnak ítéli az ELCT bizonyos – különösképpen Európában…

Bővebben

Dr. Lothar Gassmann

Dr. Lothar Gassmann, Wetzlar/Gießen (Németország), a nemzetközi 95 tétel kezdeményezője (A tételek kiszegezése után elhangzott beszéd) „Reformáció ma” – ez egy nagy igény és egy merész vállalkozás – és mégis szükségesebb, mint valaha. Engedjék meg ezért, hogy néhány szót mondjak az új „95 tétel az egyház és a társadalom helyzetéről az 1996-os Luther-évben” című irat okáról, keletkezéséről és célkitűzéséről. Az ok ismert: az egyházban és a társadalomban sok minden romokban hever. Isten igéjét egyre kevésbé veszik komolyan – sem a tanításban, sem az életben. A bibliakritika egyengette a korszellem számára az utat. Isten parancsolatait a föld sok államának egyházában és társadalmában eltörlik. Az istengyalázásról, az abortuszról, az eutanáziáról, a homoszexualitás gyakorlásáról, a drogok legalizálásáról és hasonlókról való viták, ahogyan ma átéljük őket, néhány évtizede még elképzelhetetlenek lettek volna. Az emberek mélyen megrendültek volna és szégyellték volna magukat. A vallások keveredése, illetve az úgynevezett evangéliumi keresztyének idegen vallások pogány szokásaiban való…

Bővebben

6/6